EUROTRIP: SUOMI

Finnországban eltöltött 2 és fél hónapom története.

Főoldal | B13 | Felhasználó: Nincs bejelentkezve2012. Május 22., kedd - Júlia, Rita

Befejezés :( szavazás

2009. Jún. 15, hétfő 21:30
Kategória: The worst

 Hát bizony ennek a pillanatnak is el kellett jönnie :(.

 Szombaton 10 körül keltünk, megreggeliztünk, majd befejeztem a bepakolást. Minden olyan különleges volt, de az érzést nem tudom pontosan leírni. Egyszerre voltam mégis szomorú, izgatott és boldog, hogy néhány óra és tényleg itthon vagyunk. Hirtelen mintha megállt volna az idő, lassabban telt, mint ahogy megszoktam, ami nagyon jó volt, pont az utolsó napon. Aztán mégis eljött az elkerülhetetlen és el kellett indulnunk a buszhoz Léoval, Sofieval és persze Ksyusával. Léo nagyon rendes volt, ő hozta a nagy bőröndöt, ami mint kiderült 24 kilogramm volt :D. Felszálltunk a buszra, elvitt minket Tikkurilába, ahol átszálltunk (éppen elértük) egy másikra, ami pedig a reptérre vitt ki minket. Pontban fél 3-kor léptünk be a reptér ajtaján, rólam már szakadt a víz, hiszen 25 fok volt, sütött a nap és a buszon szerintem még melegebb volt (két pulóver és két póló volt rajtam, kényelmes sportcipő helyett pedig a sokkal súlyosabb bakancs (megint megjegyzem a csomagom így is 24 kilogramm lett), ja és fogtam a kezemben a téli kabátomat. Hatalmas sor várt ránk a reptéren (több 100 ember egy sorban), mert több géphez lehetett már becsekkolni, mi gyorsan be is álltunk, majd kis idő múlva Edit is belépett Mattival és Riitaval, majd csatlakoztak hozzánk, Edit is rendesen be volt öltözve. Kicsit beszélgettem Mattival, Edit pedig Ksyusával, majd eljött a búcsúzás pillanata, én éppen nem sírtam, de könnyeztem (10 éve nem tudok sírni, nem tudom, hogy miért) és a többiek is természetesen, már menniük kellett vissza sajnos és a buszuk is majdnem elment. Edittel pedig kivártuk a sorunkat, beszélgettünk, majd szerencsére nem lett semmi gond a túlsúlyos csomagok miatt, nagyon rendesek voltak. Ezután elmentünk, hogy átvizsgálják a kézipoggyászunkat, megtaláltuk az oda tartozó sort is, valamivel kevesebben voltak, aztán azt hittem, hogy levettem minden fémtárgyat, de mégis becsipogott valami és jött a legkellemesebb érzés... a motozás, mindkettőnknek volt szerencséje hozzá :D. Ismét nem volt semmi gond, leültünk egy padra, vásároltunk még utoljára, majd miután a jegyen az volt kiírva, hogy 16:25 úgy gondoltuk, kb. 30-kor, hogy kellene indulni, beszállni a gépre. Mi lazán mentünk (ne siess, van még időnk), majd elviharzott mellettünk egy magyar család, mire felkiáltottam, hogy magyarook!!!, az apuka meg:hello, 5-ös gép nektek is? mi:igen, anyuka:fussatok, mert 16:25-kor bezárták a kapukat, nem volt mit tenni, futottunk, ahogy bírtunk, nagyon megijedtünk, hogy most mi van, de aztán bementünk velük lihegve, mostmár persze vicc az egész, "kicsit" elnéztük a jegyen, mert ezek szerint a kapuzárás időpontja volt :D:D:D, utolsó Finnországi kalandnak nagyon jó volt. Majd könnyezve, Edit pedig sírva, el kellett búcsúznunk Finnországtól, mert már szállt fel a gép, most élveztem az utazás minden percét (jópár rágó segítségével), de azért, amit a kis tv-kben adtak, ahelyett mi javasoltuk, hogy adhatnának Muumin epizódokat, a zene pedig, ami ment fel- és leszálláskor olyan limonádé zene volt...pff. Ettünk is a gépen, hamburgerhús volt szósszal, krumplival és répával, de kaptunk csokit is és narancslét. Útközben beszélgettünk, zenét hallgattunk és akaratlanul is emlékeztettük egymást arra, hogy vége :(. 2 és fél hónap után pedig magyar földet értünk, majd végre találkoztunk a családjainkkal, nagyon jó érzés volt már természetesen, ezután pedig mindenki ment a saját dolgára. Mi jöttünk haza, a sok beszédtől már fájt a szám :D, este 10-kor értünk imádott nagyközségembe, Újkígyósra. Megvacsoráztunk, megnéztem a házat, teljesen más lett, mint amilyen volt (belül), imádom :D, főleg a szobámat, nagyon köszönöm mindenkinek, aki festett, nektek is Zsigáék!!! 11 után pedig még volt egy kis erőm és a többiek sem bánták, elmentem egy kicsit bulizni Tomiékkal, ami nagyon jó volt, köszi srácok! 2 nap kellett, hogy megszokjam újra itthon, azt hittem nem is kell hozzá idő, de aztán mégis szükségem volt rá. A vasárnap kipakolással telt, jöttek nagybátyámék, Pityu főzött bográcsban pörköltet, jaj de hiányoztak a magyar ételek, de azért a finn/ukrán ételekre sincs panasz. Délután pedig voltunk Krisztiéknél (itt laknak az utcánkban) és találkoztam Bogival, Gabival, Krisztiánnal és Csöpike nénivel, (meg persze Krisztivel :D) meséltem, ajándékoztam :D. Ma pedig voltam bent az Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégiumban (Rózsa) :D és végre találkoztam több osztálytársammal=barátommal, Riszeével, Tamással, Brigivel, Szontsyval, Henivel, Andival és Ellával, Évika és Nikó nagyon köszönöm, hogy bejöttetek velem, nagyon vártam már, hogy találkozzak mindannyiótokkal, természetesen néhány tanárral is váltottam pár szót, átadtam az ajándékokat, nagyon jól eltelt a nap. Barbi siess haza Szegedről, Zoli te is Londonból :D!!! Úgy volt, hogy bemegyek holnap is, de közbejött valami, szóval a legtöbb emberrel majd osztálykiránduláson találkozok :D.

 Ez bizony egy életreszóló esemény számomra, szeretném megragadni az alkalmat és megköszönni mindenkinek, akik hozzásegítettek minket ehhez a csodálatos "kiránduláshoz", természetesen nem lehet eléggé megköszönni. Nektek is nagyon köszönöm Olvasóim, barátaim, akik figyelemmel kísértétek az ottani mindennapjaimat, MSN-eztetek velem és egyáltalán törődtetek velem az otthoni, iskolai hajtás, érrettségi ellenére, rengeteget segített!!! Szeretném megköszönni Ksyusa neked is nagyon és a családonak, Kalenak, Evenek, Léonak és Sofienak, valamint azoknak is akiket ott megismerhettem (tudom, hogy olvassátok :D). Sajnálom, hogy el kellett jönnöm, de tudom, hogy megértitek az érzéseimet. Edittel megismerhettük teljesen a finn kultúrát, Finnországot. Mostmár meg merek szólalni angolul (ezelőtt nem szerettem beszélni), tudok néhány szót és kifejezést finnül, oroszul, ukránul, sőt még franciául is, rengeteg új dolgot tapasztalhattam meg. Új embereket ismertem meg, új barátokat szereztem és Editet is ennek köszönhetően ismertem meg és lettünk barátok. KIITOS PALJON KAIKKI!!! (köszönöm mindenkinek!!!)

 A blog természetesen megmarad, nagyon jó ötlet volt, hiszen ide rögzítettük a velünk történteket, mostmár nem fogok írni, de a címből kiindulva ha esetleg majd megyek még valahova külföldre, akkor folytatom :D, de most egyelőre azt mondom, hogy ez a két és fél hónap megköveteli a hosszú pihenést, jöjjön a nyári szünet!!! Mindenkinek kellemes pihenést, nem 40 fokos nyarat kívánok!!! A még szóbelizőknek pedig sok szerencsét, főleg holnapra!!! Remélem mindent leírtam, amit akartam, de valahogy most nehezebb volt írni (nem is tudom, hogy miért). Ksyusáékkal pedig természetesen tartjuk a kapcsolatot és reménykedünk, hogy egyszer majd még találkozunk. Búcsúzóul még néhány kép!!!

1.Hazafelé repülős kép edittel

2.Az Antarktisz is lehetne, de ez valahol a mennyországban van :D

3."Ebéd" a repülőn

4.Ez már Magyarország a repülőről

5.Ferihegyen anyával, Helénnel és Misivel


 Szavazás: az utolsó kérdésnél az agresszív fagyiárus néni lett a legkellemetlenebb esemény, de azért a sirály is kapott tőletek rendesen, köszönöm mindenkinek, aki szavazott ismét és utoljára!!!


 U.I.: A kategória szerintem érthető, de nagyon nagyon örülök, hogy itthon vagyok!!! Hát akkor Näkemiin!!!

Ez a pillanat is eljött :( :D!

2009. Jún. 12, péntek 18:48
Kategória: I'm in the heaven

 Hát, bizony, utoljára írom blogomat innen, Finnországból.

 Ma 11 után keltem, aztán reggeliztünk, majd olvastam egy kicsit és nem halaszthattam tovább a pakolást sem (nem szeretek pakolni), lassan elkezdtem összegyüjteni a holmiaimat, figyelve arra persze, hogy semmit se hagyjak itt, már nagyjából kész van, de persze majd holnap fejezem be. Itt sajnos nincs mérleg, szóval vicces lesz, azért remélem nem nagyon lépem majd át a súlykorlátot, mert abból komoly bajok lehetnek holnap. 5 elött elmentünk boltba is venni valamit vacsorára, meg holnapra. Visszajöttünk, megcsinálták a többiek a vacsorát, majd elfogyasztottam az itteni "utolsó" vacsorámat is (sült csirke, salátával, rizzsel, nagyon finom volt), utána ettünk egy ilyen hatalmas gyümölcsöt, ami valahol a citrom és a grapefruit között van :D, a neve pomelo. Utána pedig ismét visszatértünk a netezéshez, olvasáshoz, valamint nemrég fejeztük be a Honeyt (annyira jó az a film). Furcsa is, hogy ilyen hamar itt vagyok és írom a blogot, de Ksyusa és Léo pedig elmentek a szokásos pénteki francia találkozóra, én mondtam nekik, hogy menjenek nyugodtan, mert most nekem is jobb lesz, ha idöben lefekszem. Most pedig Sofieval lazulunk :D. Nagyon más nem történt, kezd olyan szomorú lenni a hangulat :(, hát igen, azért csak megszerettük egymást... Viszont holnap már repülünk is vissza, Magyarországra :D, a gépünk este 5 órakor indul, az idöeltolódás miatt pedig már magyar idö szerint 6:20-kor Ferihegyen leszünk, majd kocsival folytatom utamat a családommal, kb. este 10 körül érünk haza, természetesen már nagyon várom. Azért nem ez a utolsó bejegyzésem, majd, ha nem is holnap, de vasárnap, vagy hétfön fogom megírni otthon az utolsó bejegyzést. A tegnap ígért képeket pedig most teszem fel, hogy ne unatkozzatok, hiszen már nincs iskola :D, kellemes nyári szünetet Mindenkinek!!!

1.A fatörzsböl kifaragott szobor

2.Helsinki egyik parkjában a szökökút elött

3.A sportemberek (Ksyusa, Sonja és én)

4.A busz, ami egy minikönyvtárat rejt

5.A könyvtár egy része

6.A fesztiválon

7.Itt dolgozik a finn miniszterelnök, de ez nem a parlament (érdekes)

8.A piacon

9.Nem szeressem öt :D

10.Ez a hajó vitt el minket az állatkertbe

11.A katedrális a hajóról

12.Ez már az állatkert

13.Kilátó

14.Az állatkert felülröl

15.Vörös panda

16.Vidrák

17.Rénszarvas :D

18.Kis pelyhesek :D

19.Takin

20.Flamingók és kacsák

21.Bioszosoknak :D

22.Zöld kiskígyó

23.Mongúz

24.Finnül, svédül és angolul

25.Páva

26.Az állatkert egyik föépülete

27.Amur tigris

28.Még haza is vinném

29.Étterem...na de a neve

30.Léo és a próbababa viszonya

31.Ezt látnotok kell :D

32.Helsinki naplementénél

33.A füvészkertben a fö üvegház elött

34.Kicsit messzebbröl

35.Pete Parkkonen

Kicsit olyan...bioszos nap :D

2009. Jún. 12, péntek 01:45

 Na jó, nem kell ám megijedni a címtöl! Még egy tökéletes nap telt el, hasonló a hétföhöz :D.

 A tervezett reggel 9 órási felkelés helyett dél körül sikerült kikelni az ágyból :D, kicsit sokat aludtam, talán túl sokat. Aztán még sokáig tartott mire igazán felébredtem. 1 órakor pedig már indultunk is, nehogy lekéssük a negyed 2-es vonatunkat Helsinkibe. 3/4 2 körül már be is értünk, majd kb. a vonatállomástól 100 méterre volt egy fesztivál, amit meg is néztünk...kár is lett volna kihagyni :D. Közben csatlakozott hozzánk Sonja, aki most itt lakik Helsinkiben a növérénél. Lufit osztogattak, meg kuponokat, fél liter kólát kaphattál ingyen, salátákat lehetett kóstolgatni, volt egy busz, ami be volt rendezve könyvtárnak, lehetett löni, kosarazni és természetesen a nagyobb cégek bemutatták termékeiket, majd miután szinte mindent kipróbáltunk folytattuk sétánkat az állatkertbe. Elöször a kikötöbe kellett mennünk, mert mint kiderült az állatkert egy kis szigeten van, szerintem nagyon jól oldották meg és ebben az évben 120 éves. Szóval leültünk egy padra és vártuk a hajót, ami elvitt minket a szigetre, a jegyeket a hajón kellett megvenni, csoportosat vettünk, 32 euró volt 5-ünknek és cserébe kaptál kb. 40 perc hajókázást, meg természetesen bemehettél az állatkertbe, szerintem elég korrekt. Az állatkert természetesen olyan, mint otthon a budapesti, csak azért kisebb. Láttunk vörös pandát, amur tigrist, afrikai oroszlánokat, rengeteg féle madarat, természetesen Rénszarvasokat is :D, hüllöket, rágcsálókat, pókokat...hogy csak a legemlékezetesebbeket említsem. Ráadásul a pávák szinte végig velünk sétáltak, ök ugye ki vannak engedve, de sajnos nem nyitották ki a gyönyörü tollaikat, sebaj. Itt kezdödött a bioszozás a címre utalva, ugye mindenütt latinul is kiírták a neveket, ahogy azt kell. Az idö persze gyorsan eltelt és mindenki egyre éhesebb lett, szóval 5 körül indultunk vissza a hajóval a kikötöbe. Elmentünk a UniCaféba (egyetemi menza), ahol 6 euróért annyit ehettél, amennyi beléd fért, szóval beültünk a sok egyetemista közé :D, persze Léo, mivel ö is az csak 2 és fél eurót fizetett :D, én személy szerint, kapros szószos lazacot ettem, salátával és egy rakat kenyérrel, ahogy azt illik. Majd miután mindenki jóllakott Sonja eltünt, mint kiderült csak wc-re ment, de nagy volt az ijedelem, hogy hová tünt. A menza után a Sokos bevásárlóközpontba mentünk, szétnéztünk egy kicsit, hát nagyon jó ruhák, parfümök, Muuminos cuccok vannak, csak bírja az ember megfizetni :D. Ezután elmentünk a Subway étterembe, mert még régebben Ksyusa megígérte Sofienak, hogy elviszi oda, tényleg nagyon jó hely, szendvicseket sütnek leginkább, útközben pedig megálltunk a Magyar Kulturális- és Tudományos Központnál egy kép erejéig, mert sajnos már nem volt nyitva. A Subway után a Fövárosi Füvészkertbe érkeztünk, ami meglepetésemre teljesen ingyen volt, nagyon szép, hatalmas üvegházak, rengeteg növényfaj, de sajnos már nem volt túl sok idönk, mert vissza akartunk érni a fesztiválra, szóval tettünk egy nagy sétát, majd visszaindultunk, hogy részt vegyünk egy igazi, finn rock koncerten...nem csalódtam, nagyon jó volt, Pete Parkkonen lépett fel, ö lett a Finnish Idol 3. helyezettje, tényleg igaz, hogy a finnek egyik nagy export cikkjei a zenészek (rockbandák) :D. Majd miután már úgy éreztük, hogy itt az ideje "haza"jönni, elindultunk a vonatállomásra, a koncert közben amúgy kint 2 fiatal óvszereket osztogatott biztonságos nyár feliratú pólókkal :D:D. 9-kor már jöttünk is vissza a vonattal, valahogy elfelejtettünk jegyet venni, de mint kiderült, kb. 6 évente egyszer találkozol ellenörökkel :D. Én még olvastam egy kicsit, Ksyusa segített Léonak a projektben, már holnapra kész kell lenniük, szóval ezért tudtam csak ilyen késön írni a blogba. Majd megnéztünk egy "horror"filmet, mi Léoval inkább csak nevettünk rajta, annyira mü volt benne minden. Bocs mindenkitöl, de már nagyon fáradt vagyok, képeket még ma :D teszek fel délután szerintem, megyek aludni.

 Akik érettségiznek, azoknak sok szerncsét kívánok, meg egy kis pihenést holnapra, akik pedig nem, azoknak már csak egy nap, az már tényleg semmi és már mondhatom, mert lassan hajnali 3 óra, hogy holnap megyünk Edittel haza...vegyes érzések, persze, hogy örülök, hogy megyünk és ti már nagyon hiányoztok, de azért nagyon megszerettem Ksyusáékat. Szóval holnap pakolás gözerövel, meg megyünk boltba is, de már nem lesz semmi extra, amit pedig megnézhettünk Helsinkiben, azt tényleg megnéztük. BB! 

Hétfö után pihenés

2009. Jún. 10, szerda 22:18
Kategória: I'm in the heaven

 Asszem indítok egy verssel, amit Barbi írt nekem a Helsinkiben ért izgalmakról :D, szerintem nagyon jó!

                                   Helsinkinek egyik terén

                                      lezuhant egy sirály.

                                     Fekót akarta bántani,

                                      a daru lett a király.

                                    Mondd te fagyisnéne

                                             nálatok

                                       Miért támadnak

                                     örült szárnyasok?

                                   A sirálynak, tömegnek

                                         nincsen baja,

                           de a daru megkattant egy napra

 Igen, a hétfö tényleg nagyon kimerített minket, szóval az utóbbi két napban pihentünk.

 Tegnap fél 11-kor keltem...ébredezés...reggeli. Utána vártunk Ksyusával Sofiera, hogy felkeljen, mert ö tudja az itteni rendszert, addig tv-ztünk. Majd 2 körül lementünk az itteni mosodába, ahol egy hatalmas fekete könyv várt ránk és persze sok mosógép :D, hogy lefoglaljuk azt az idötartamot, ameddig szeretnénk használni a mosodát. Ma reggelre foglaltunk le. Utána feljöttünk, a lányok Simseztek, én pedig olvastam (Dave Hill: The adoption címü könyvét vettem ki még hétfön), Léo pedig az egyetemen volt. Majd 5-kor Ksyusa elment elé, aztán "ebédeltünk" zöldséges szósz volt rizzsel :P. Az este hátralevö részében CSI Miamit néztünk, majd még késö este Msn-eztem :D.

 Ma pedig 3/4 délben keltem (meg 8 körül, amikor Ksyusa bejött a ruhákért, hogy levigyék) és már hozták is fel a kimosott, tiszta ruhákat, szóval be is álltam segíteni nekik kiteregetni, majd Ksyusa sütött palacsintát reggelire, a délután pedig olvasással, netezéssel, tv-zéssel telt. Este pedig megnéztük a Grace klinikát, meg egy katonás filmet, amiben Demi Moore volt a föszereplö, asszem a G.I. Jane volt az. Mostmár lassan alvás, Nektek is jó éjszakát! 3 nap...sírok is meg nevetek is egyszerre, asszem ez az az érzés, amit még nem igazán éreztem, itt az ideje. Holnap pedig megyünk az állatkertbe! BB!

Helsinki 2. beszámoló+szavazás :D

2009. Jún. 8, hétfő 23:06

 A mai napra nem lehet mást mondani...tökéletes :D. Amit akartunk, azt megnéztük, ahova el akartunk menni, oda elmentünk, szóval minden úgy alakult, ahogyan elterveztük, ennek örömére csináltunk egy új kategóriát :D, megérdemli a 7. mennyországot.

 Reggel fél 10-kor keltett Ksyusa, hogy kéne készülödni lassan meg reggelizni. 11 elött indultunk a vonatállomásra és fél 12-kor már Helsinki belvárosában voltunk. Léoval elmentünk az egyetemre, (vagyis az egyetem egyik épületébe) és megnéztük, hogy hol van a csoporttársaival, amúgy IT-t tanulnak(Information Technology...gondolom ez sokat árul el :D). Léo közben mutatott Dextert (a sorozat). Már az odaút kalandos volt, bevásárlóközpontokon vágtunk át, lifteztünk, futottunk. Aztán Ksyusával ketten maradtunk és nyugisan elindultunk felfedezni a várost. Elöször a Temppeliaukio templomot néztük meg, csak úgy szolidan kívülröl, majd meg is másztuk, mert ez a templom egy sziklában van és bárki felmehet majdnem a tetejére. Azután folytattuk utunkat és a Nemzeti Múzeumhoz értünk, ahol egy külföldi család hevesen fótózkodott és nem akartak elmenni onnan, ahol mi is akartunk csinálni képet (nélkülük), aztán csak sikerült. Szemben a Nemzeti Múzeummal pedig a Finlandia Hall található (milyen szép neve van :P), azt is megnéztük, éppen valami világkonferenciát tartottak bent, a zászlókat is kitették, a magyar is ott volt. Ezután elindultunk keresztül az ottani parkon, de hirtelen Ksyusa elkezdett sikoltozni, nem tudtam, hogy miért, hát bizony egy sirály megtámadott minket, szabályosan, értsd: zuhanórëpülésbe kezdett és ha nem hajolunk el nekimegy a fejünknek, ráadásul a sirály nem kis madár, szóval hevesen nekünkrontott jópárszor, hangokat adott ki, nagyon durva volt, mintha az a kis terület az övé lenne, vagy nemtommi, ennyi izgalom elég is lett volna :D. Nem telt el sok idö, még fel sem dolgoztunk a minket ért traumát, egy olyan részen mentünk el, ahol 3 hatalmas daru volt az építkezések miatt és akkor csak jött fölénk a daru, jött fölénk a daru és vigyázz elüt az autó...kész :D. Szerencsére nem lett semmi bajunk. Mindezek után a Parlamenthez mentünk, az elötere pedig tele volt az ismertebb finn tv-k riportereivel. Utána egy parkhoz értünk, majd vettünk a vonatállomáson epret :P, elmentünk az Esplanade Parkhoz, leültünk egy kicsit és ettünk párat, találkoztunk rendörökböl álló rezesbandával is, ott zenéltek a parkban, elmentünk venni egy kis frissítöt, megint leültünk, megittuk, néztük a népet, azt mgállapíthatjuk, hogy extravagánsan öltözik minden finn, kivétel nélkül, akárhány éves. Közben egy ázsiai fïú finn Metrot osztogatott (az újság). Ezek után elmentünk a Stockmannba ebédelni, Ksyusa croissantot vett, én pedig tonhalas bagettet, nagyon finom volt, a kis pékségek pedig elég ritkák Finnországban. Vásároltunk is természetesen, elvileg a Stockmann a legelitebb bevásálóközpont az 1000 tó országában, az árak tényleg borsosak, de azért találtunk olyan boltot, ahol elég olcsón tudtunk vásárolni, de meg kell hagyni mindent megtalálsz és föleg a divatra specializálódott, valamint van egy hatalmas része tele parfümökkel. Ezután elmentünk Léoért, amit egy kis laza séta elözött meg, majd a piactér felé vettük az irányt, ami mint megtudtam a déli kikötönél van. Természetesen rengeteg ember volt ott, árusok mindenféle portékával (ezt a szót még sosem használtam), egyszerre hallassz finnt, angolt, franciát, németet, oroszt és a kilátás pedig gyönyörü. Nem idöztünk túl sokáig, visszamentünk a Stockmannba, vettünk fagyit, elképesztöen hatalmas gömböket adnak :P, két gömbtöl tele voltam, majd jött az eladó a müanyagkelyhekért, mi csak nyugodtan fagylaltoztunk, nem gondoltunk, hogy kell neki :D. Még egy kicsit szétnéztünk, majd visszamentünk a vonatállomásra és a 6 órási vonattal jöttünk vissza. Leszálltunk a könyvtárnál Sofie kijött elénk, majd kivettünk pár könyvet, "haza"sétáltunk és mindenki megrohamozta a wc-t. Lazításképp csináltunk popcornt, Simseztünk, néztünk Dr. Houset, finn topmodellt és Léoval megnéztünk egy South Parkot (13. évad, Finnországot lebombázták ebben a részben...kész) a nap zárásaképp.

 Szerencsére az idö nagyon kellemes volt, 18-20 fok, napsütés. Nyugisan, lassan telt el a nap, annak ellenére, hogy lejártuk a lábunkat, ez ezzel jár. A sirályokat nem szeressem mostmár, mivel tele van Helsniki sirályokkal, egész nap fóbiám volt :D, de ennyi izgalom kell. Helsinki pedig tényleg gyönyörü város, akármerre mentünk, akárkitöl kértünk segítséget, tudott angolul, szóval le a kalappal mégegyszer a nyelvtudásuk elött. Rengeteg turista volt mindenütt, a világ minden tájáról, néha kicsit kellemetlen is volt a tömeg. A város tele volt absztraktabbnál absztraktabb szobrokkal is, érdekes volt.

 Szavazás: köszönöm szépen, hogy ilyen sokan szavaztatok, természetesen az igenek voltak többségben, de azért a nemre is szavaztatok szép számmal, pont így gondoltam én is. Az eheti, egyben utolsó kérdés pedig az izgalmakkal lesz kapcsolatos (sirály, építkezés, tömeg, eladó :D), jó szavazást kívánok Nektek.

 Én azt mondom, hogy a bejegyzés még nem elég hosszú :D, képek!!! Ja, majd elfelejtem, láttuk a vonatról a Hartwall arénát, ahol a 2007-es Eurovíziós Dalfesztivál volt!

1.Félkómásan a városnézö busz elött

2.A sziklába épített templom elött (Temppeliaukio church)

3.Szép, nagy téglaházak a szikla mögött

4.Tipikus Helsinkiben lévö utca

5.M. A. Castren (nyelvész...szamojéd nyelvjárás) szobránál (háttérben a Nemzeti Múzeum tornya)

6.Nemzeti Múzeum

7.Nemzeti Múzeum oldalról

8.A Finlandia Hall elött

9.Finlandia Hall 1. részlet

10.Finlandia Hall 2. részlet

11.Zászlók

12.Frissen nyírt, puha fü :D

13.Kyöst Kallio, az egyik volt finn miniszterelnök szobránál

14.Parlament

15.Az egyik parknál

16.Ez meg mi? :D

17.Ugyanannál a parknál, de olyan zöld

18.Vonatállomás

19.Stockmann

20.Esplanade park

21.A park, háttérben az ortodox katedrálissal

22.A rendörökböl álló rezesbanda

23.Stockmann, pékség

24.Virágzó gesztenyefák, olyan jó volt öket látni

25.Sárga tulipánok, ezt mindenkinek küldöm haza, aki lány!!! :D

26.Ultramodern kávézó

27.Stockmann másik oldalról

28.És ez mit ábrázol?

29.Szoboooor

30.Ksyus, vigyázz, mozog!!!

31.A müködö Havis Amanda szökökút

32.A szökökút és én

33.Viszonyításképp, a szobor mellöl látható a Helsinki Katedrális

34.Piactér (háttérben: Ortodox Katedrális

35.Az utolsó fura szobor

«« « 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 » »»
Hasznos linkek
Archívum
Korábbi bejegyzések
Olvasói hozzászólások
Kategóriák
Powered by B13 Blog | Design By Newconcept (DBN) | Sitebuilder 24
Copyright ©2004-2005 B13.hu Minden jog fenntartva.
A Blogot szerkeszti(k): SuomalainenFeko
Blogbejegyzések